Bejegyzések

Mire jó a méz?

Gyógyhatása csak a jól kezelt méznek van, amely természetes eredetű, nem melegített, nem manipulált. Baktériumölő hatását enzimei, magas káliumtartalma és aromaanyagai biztosítják. Rendszeres fogyasztása elősegíti a vérképződést, gyarapítja az immunrendszer védekező sejtjeit (limfociták). Légúti betegségek, asztmatikus panaszok, sőt a TBC gyógyításában is előnyös a méz, főként a vöröshagyma méz fogyasztása. Belsőleg napi 1-3 evőkanál pótolja a cukrot, nyugtat, lefekvés előtt fogyasztva segít alvászavar esetén is.

A méz nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is felhasználhatjuk pl. horzsolások, sérülések, sebek gyógyításánál, égésnél, fekélyeknél jó sebelzárást biztosít, megakadályozva az ödémák kialakulását.

A méz kikristályosodása

Tévhit, hogy a méz azért kristályosodik meg, mert cukrot kevernek bele. Az is tévhit, hogy csak kristályosan lehet természetes eredetű. A méz mindkét állapotában kiváló minőségű!

A méz kristályosodása természetes fizikai folyamat, amelynek során a kémiai tulajdonságai nem változnak meg. A kristályos méz 45 Celsius-fokos vízfürdőben vagy mikrohullámú sütőben károsodás nélkül visszaolvasztható, de ezután ismét kikristályosodhat.

A kristályos méz kedvelőinek a krémmézet ajánljuk. A krémmézet úgy készítik, hogy a tároló tartályban, kristályosodás közben, időnként kíméletesen megkeverjük. Így nagyon kellemes krémszerűen finomkristályos lesz és így töltjük üvegekbe.

Milyen mézet fogyasszunk, folyékonyat vagy kristályosat? Erre egyszerű a válasz. Olyat amilyet szeretünk!

Mit tartalmaz a méz?

A méz alkotórészeinek nagy többsége különböző szénhidrátokból áll, ezen belül is a cukrok vannak többségben. A méz szénhidráttartalma 80–85%, a víz aránya pedig 16–19% közötti. A méz egyéb tápanyagai fehérjék; 100 g méz száraz tömege körülbelül 100 mg aminosavat tartalmaz.

A méz eredetét tekintve a virágos növények nektárjából és egyéb a növényeken kiváló édes nedvekből származik. A mézek összetételüket tekintve tartalmaznak: könnyen emészthető cukrokat, nyomelemeket (vas, cink, mangán, réz és króm), vitaminokat (kiemelendően a B1-, B2-, B5-, B6-, C- és K-vitamin-, valamint a niacin és folsav).

Édesharmat méz

E fajtaméz nem a virágok nektárjából készül, hanem a méhek a növények levelein található mézharmat összegyűjtésével állítják elő. Emiatt a virágportartalma elenyésző. Nagyon sötét, szinte fekete színű, enyhe illatú, markáns ízű méz. A jegenyefenyő erőkben gyűjtött édesharmat méznek dióra emlékeztető íze van. A más erdőkből (pl. lucfenyő, vörösfenyő, tölgy, fűz, feketedió stb.) származó erdei mézek ízében dominál egy bizonyos „édesharmat” íz. Többnyire sokáig folyékony maradnak. Magas ásványi anyag tartalma miatt fogyasztása jó étrendi hatású. Kizárólag önmagában (kenyérrel-vajjal, müzliben) fogyasztandó, esetleg italok ízesítésére is használható. Tejben fogyasztva különlegesen finom.

Gesztenyeméz

A gesztenyeméz színe a borostyánsárgától a sötétbarna színig terjed. Íze jellegzetes, kesernyés. Szintén kevéssé kristályosodó méz. Fogyasztása önmagában vagy ízesítőként javasolt. Fogyasztása jó hatású a vérszegénység, kimerültség, legyengült állapot és étvágytalanság esetén egyaránt.

Hársméz

A hársméz színe az akácénál sötétebb, a világossárgától a borostyánsárgáig változhat. Erős, jellegzetes hárs illatú, enyhén kesernyés ízű fajtaméz. Viszonylag nehezen kristályosodik. Kedvező hatása jól ismert megfázás, torokgyulladás és köhögés esetén, ez az orvosok által legrégebben ajánlott „orvosság”. Idegnyugtató és fertőtlenítő hatása is ismert.

Szolidágó méz

Sötétbarna színű, erős illatú, rendkívül zamatos, fűszeres ízű mézfajta. Viszonylag gyorsan kristályosodik. Önmagában (kenyérrel-vajjal, müzliben) fogyasztva kiváló, de rendkívül alkalmas italok ízesítésére is.

Facélia méz

Világos, tört színű, áttetsző méz. Enyhe illatú, a facélia virágporát idéző ízű mézféleség. Viszonylag sokáig folyékony marad. Önállóan csemegemézként fogyasztható. Többnyire a vegyes virágméz alkotórészeként kerül fogyasztásra, ritkán töltik le önálló fajtamézként.

Vegyes méz

A vegyes virágméz nem önálló fajtaméz, mivel összetétele rendkívül eltérő lehet, de minden esetben kizárólag virágok nektárjából készül. Az eltérések származhatnak egyrészt a méhek által látogatott növények sokféleségéből, másrészt a különböző nem fajtamézeknek a méztöltő üzemekben házasításából (összekeveréséből) is. Emiatt e mézek színe rendkívül változatos, általában sötét árnyalatúak, barnás színűek.

Repceméz

Folyékonyan világos színű, kikristályosodva hófehér színű méz. Nagyon gyorsan (napok alatt) kikristályosodik. Jellegzetes módon apró kristályokat alkot, egyöntetűen kristályosodik (nincsenek fázisok a kristályosodási folyamat során), emiatt kiválóan alkalmas krémméz előállítására.