A Fertőmenti Kereskedőház Kft. 1993. április 29-i bejegyzéssel az 1946. évben alakult Fertőd és Vidéke ÁFÉSZ (jogutód: Fertőmenti COOP Zrt.) felvásárlási tevékenységéből, valamint a kiskereskedelmi tevékenységének egy részéből jött létre.
Öt magánszemély és egy jogi személy azzal a céllal alapította, hogy a Fertő táj térségében mintegy megújítva folytassa a térség mezőgazdasági termékeinek – méz, gyümölcs, zöldségfélék –felvásárlását, valamint a lakosság tápokkal, takarmánnyal történő ellátását.
A termeltetéshez, felvásárláshoz, értékesítéshez a kereskedőházunk rendelkezik a szükséges technikai eszközökkel. Rendelkezünk raktárral, amely alkalmas a mézforgalmazás lebonyolítására is, a raktárban pedig az áru átvételhez, értékesítéshez szükséges eszközzel, így a mézek, mint pedig egyéb más termékek vonatkozásában. A hűtőházban a gyümölcsöket +2 fokos előhűtött állapotban képesek vagyunk elkészíteni, a mézeket illetően pedig kellő C°-ra felmelegítve tudjuk átszerelhető, értékesítésre bocsájtható állapotba hozni.
Napjainkra hangsúlyozottan a méz, mint kiemelkedő termék került az első helyre a forgalmazott termékek körébe. A méz kereskedelmi forgalmát közel 120-130 fő méhész 9.500-10.000 db méhállományának méz terméseinek felvásárlása és értékesítése adja.
A méz felvásárlása és értékesítése szervezett formában a Fertő-táj és a Hanság térségében több, mint 30 éve folyamatos. Szervezője, forgalmazója a Fertőd és Vidéke ÁFÉSZ, majd annak jogutódja a Fertőmenti Kereskedőház Kft. A méhészeket kezdetektől fogva a Fertőmenti Méhész Egyesület fogja össze. Fő cél a kifogástalan, tájjellegű, szermaradvány mentes természetes mézek forgalmazása.
Az értékesítés elsődlegesen export irányú, másodsorban kerül belföldi eladásra. Méz export 1990. óta 27 éve folyamatosan működik. Folyamatosan vásároljuk az akác és a vegyes mézek (repce, napraforgó, stb..) mellett a fajtamézeket (facélia méz, hárs méz, vaddohány méz) is, melyek forgalmazására van lehetőségünk. A cég jelenleg természetes mézet vásárol fel és szállítja le a vevők részére.